SzMSz PDF Nyomtatás
No title
EGYÁZKÖZSÉGI NŐVÉREK TÁRSASÁGA SZENT PÉTER KOLLÉGIUM
 Tartalomjegyzék
  1. Bevezetés
  2. A kollégium alapítása, neve, címe hagyományai
  3. A kollégium szervezete és önkormányzata
  4. A kollégium vezetése
  5. A kollégium működési rendje
  6. A kollégium felvételi rendje
  7. A kollégium lakóinak kötelességei és jogai
  8. Fegyelmi és kártérítési eljárás
  9. Záró rendelkezések
BEVEZETÉS
  1. A felsőoktatásról szóló 1993. LXXX.tv és módosításai alapján valamint a törvény által nem szabályozott, de az intézmény zavartalan, demokratikus működésének garantálása, a kollégiumban lakó diákok jogainak és kötelességeinek érvényesítése érdekében a SZENT PÉTER KOLLÉGIUM fenntartó és működtető testülete az Egyházközségi Nővérek Társasága a következő szervezeti és működési szabályzatot fogadta el.
  2. A Szervezeti és Működési Szabályzatban (továbbiakban: Szabályzat) foglaltak megismerése, megtartása és megtartatása feladata és kötelessége a kollégium minden alkalmazottjának és lakójának. A Szabályzatban foglaltak megismerése és megtartása azoknak is kötelessége, akik kapcsolatba kerülnek a kollégiummal, részt vesznek feladatainak megvalósításában, illetve igénybe veszik helyiségeit, szolgáltatásait.
I. A KOLLÉGIUM ALAPÍTÁSA, NEVE, CÍME. HAGYOMÁNYAI
  1. A kollégium jogállását az Alapító okirat és melléklete állapítja meg. Az intézmény alapító és fenntartó szerve az Egyházközségi Nővérek Társasága. Az alapító okiratot Gáti E. Ágnes vezetőnővér írta alá, Dr. Dankó László Kalocsa-Kecskeméti érsek hagyta jóvá, valamint Dr. Takács Nándor a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke látta el kézjegyével.
  2. A kollégium neve és székhelye:
    Szent Péter Kollégium
    2081 Piliscsaba,
    Mátyás király út 38.
  3. A politikai körülmények változása idején a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újraindulásakor szükséges volt az egyetemi hallgatók számára szállást biztosítani. Az Egyházközségi Nővérek Társasága - akik az apostolokat kísérő és őket mindennapi munkájukban segítő asszonyokat tekintik elődjeiknek - fontos feladatuknak érezték, hogy napjainkban elősegítsék a széleskörűen művelt, vallásos lányok nevelését. Így elsőként a magyarországi rendek illetve egyházi társaságok közül kollégiumot hoztak létre Piliscsabán az egyetem szomszédságában.
Hagyományaink

Mivel a kollégium újonnan alakult, egyelőre hagyományteremtésről beszélünk. Legfontosabb hagyományunk névadónkról, Szent Péterről szóló megemlékezésünk. A szorgalmi időhöz alkalmazkodva február 22-én, Szent Péter apostol római székfoglalásának ünnepén tartjuk a farsangi idő tartamához igazodóan vidám vagy komoly ünnepségünket.

 

II. A KOLLÉGIUM CÉLJA ÉS FELADATAI

Célja : otthont adjon a PPKE BTK vallásos világnézetű leány hallgatóinak. Ebből erednek feladatai is : a PPKE-vel együttműködve fogadja a hallgatókat, az ott folyó oktatást segíti. Szolgálja az értelmiségi szakember hatékony képzését. Ápolja és továbbfejleszti a magyarországi egyházi kollégiumi örökséget. Az öntevékenység eszközeivel kívánja segíteni lakóit, hogy választott életpályájukra alkalmasak legyenek. Megfelelő tanulási és nevelési feltételeket teremt, otthont nyújt főként azoknak a diákoknak, akiknek eltartói az egyetemtől és annak gyakorlóiskolájától távol élnek, vagy akik más szociális okok miatt erre érdemesnek bizonyulnak. Különös gondot fordít a hátrányos helyzetű és kiemelkedő tehetségű diákok elhelyezésére. Szervezi és támogatja a hallgatók művelődését, testedzését és kulturált szórakozási formáit.

Szabad kapacitása és az engedélyezett létszámig fogadhat más vendégeket is, pl. felvételiző diákokat és szüleiket.

III. A KOLLÉGIUM SZERVEZETE ÉS ÖNKORMÁNYZATA
  1.  A kollégium szervezete
    • A kollégiumban a felsőbb évfolyamos hallgatók egymással egyeztetett egyéni igény szerint nyernek elhelyezést. Az elsőévesek a bejelentkezésük sorrendjében választhatnak a szabad férőhelyek közül. Ettől - kivételesen - egyéni igények szerint el lehet térni.
    • A kollégiumban a hallgatók önkormányzati szerveket és öntevékeny közösségeket hoznak létre.
    • Az öntevékeny közösségek feladatkörükben:
    • támogatják tagjaik szakmai önképzését, gondoskodnak arról, hogy egymást a képzési követelmények teljesítésében hatékonyan támogassák
    • ösztönzik és szervezik tagjak igényes általános művelődését, szórakozását és testedzését
    • kezdeményezően és aktívan részt vesznek a kollégiumi munkában
    • tagjaikat érintő minden kollégiumi kérdésben véleményt nyilváníthatnak, illetve javaslatot tehetnek a kollégiumi önkormányzati szerveknek
  2. A kollégium önkormányzati szervei
    • Az önkormányzat legfőbb testületi szerve a Kollégiumi Közgyűlés
    • Közgyűlést hívhat össze a Kollégiumi diákbizottság; a kollégium lakóinak legalább 1/3-a; a vezetőnővér /rendfőnök/ és a kollégium igazgatója
    • A közgyűlés megtárgyalja és véleményezi a kollégium szervezeti és működési szabályzatát és házirendjét
    • Rendkívüli esetben közgyűlést lehet összehívni
    • A közgyűlés határozatképes, ha a kollégisták és a kollégiumi alkalmazottak együttesen 50%-a + 1 fő jelen van
    • Határozatképtelenség esetén 2 héten belül új közgyűlést kell összehívni, amely a részvételi aránytól függetlenül határozatképes
    • A kollégiumi közgyűlés megválasztja tisztségviselőit. Kollégiumi diákbizottságot - továbbiakban KDB - és fegyelmi bizottságot - továbbiakban FB - választ. A KDB két közgyűlés közötti időszakban intézi a rá háruló kollégiumi feladatokat. A KDB élén az elnök áll.

A KDB feladat- és hatásköre:

  • Az igazgatóval egyeztetve tervezi, szervezi és irányítja a kollégium közösségi életét, szakmai, kulturális és sporttevékenységét
  • A kollégiumban lakó diákokat képviseli a kollégiumban és a kollégiumon kívül
  • Felügyeli a kollégiumi rendezvényeket
  • Véleményt nyilvánít a kollégium helyiségeinek rendezvény vagy egyéb célra történő igénybevételéről
  • Dönt a hatáskörébe tartozó ügyekben
  • Rendelkezik a hatáskörébe tartozó pénzeszközök felhasználásáról
  • A KDB-nek betekintési, véleményezési joga van a kollégium gazdasági, pénzügyi helyzetébe
  • Bírálatban, figyelmeztetésben részesíti a kollégium rendjét, szabályait megsértő vagy a közösségi tulajdont hanyagul kezelő hallgatót, ha annak magatartása a fegyelmi eljárást még nem indokolja.

A Kollégiumi Diákbizottság működése

A kollégiumi bizottsági mandátumok keletkezése

  • A KDB, mint a kollégiumban lakó hallgatók képviseleti szerve, a hallgatók választása útján jön létre. Minden kollégista választó és választható.
  • A KDB a hatáskörébe tartozó ügyekben dönt. Üléseit a KDB elnöke, akadályoztatása esetén az alelnök hívja össze és vezeti le.
  • A választás kétévenként, szeptember 15. és október 15. között tartandó. A választás időpontját a hivatalban lévő KDB írja ki, legalább egy héttel a választás előtt. Ha a KDB tagok nem maradnak a kollégium lakói, akkor szükség szerint évente is lehet választásokat kiírni.
  • A választást célszerű egy, a hivatalban lévő KDB által összehívott kollégiumi gyűlésen lefolytatni. A leendő KDB legitimitása érdekében törekedni kell arra, hogy a kollégisták minél nagyobb számban  - min 50% +1 fő - jelenjenek meg.
  • A választás egyfordulós, és titkos szavazás útján történik. A választás rendben történő lefolytatásáért a hivatalban lévő KDB a felelős.
  • Az eredmény összesítése után a legtöbb szavazatot kapott hallgatók közül az első 5 fő szerez mandátumot, és alakíthat KDB-t. A KDB tagjai közül elnököt, elnökhelyettest és gazdasági felelőst választ. Ha a választás után illetve a következő választásig valaki nem vállal a KDB-ben tisztséget, akkor a sorrendben utána következő legtöbb szavazatot kapott hallgatót kell felkérni a tisztségre.
  • A választás eredményét a kollégium összes lakója köteles tiszteletben tartani. Ez vonatkozik a választójogukkal élni nem kívánó kollégistákra és a kollégium igazgatójára is.
  • A KDB megválasztott képviselőinek mandátuma választástól választásig ( az adott év februárjától a következő év februárjáig tart.

A kollégiumi bizottsági mandátumok megszűnése

    • A képviselői testület mandátumainak megszűnése
      • A régi KDB mandátumai a kollégiumi bizottsági választás lezárásával automatikusan megszűnnek
      • Az új KDB megválasztásával a régi automatikusan feloszlik.
      • A folyamatban lévő ügyeket az új KDB köteles a régitől átvenni.
      • A KDB működésképtelensége esetén az összes képviselő jelenlétében, egyhangú szavazással oszlathatja fel magát.
      •  Feloszlatás esetén automatikusan új választást kell kiírni.
      • Az új KDB megalakulásáig a régi ügyvivőként dolgozik.
    • Egyes képviselői mandátumok megszűnése
      • A mandátumok megszűnésének lehetséges okai: a képviselőtestületből való visszahívás, kizárás vagy kilépés; illetve a kollégiumi tagság elvesztése.
      • A kollégiumi gyűlés abban az esetben szavazhat a KDB-ba delegált képviselő visszahívásáról, ha a gyűlésen megjelentek létszáma meghaladja a kollégisták számának 2/3-át. A visszahívás abban az esetben lép életbe, ha az ugyanezen a kollégiumi gyűlésen megjelentek minősített többsége (több mint 2/3-a ) a visszahívás mellett dönt.
      • A KDB határozata értelmében a képviselő részletes indoklás mellett kizárható a képviselői testületből, ha a KDB 2/3-a a kizárás mellett dönt
      • A képviselő indoklással bármely esetben kiléphet a testületből.
      • A KDB tag mandátuma addig érvényes, amíg a kollégiumban lakik. Amennyiben kollégiumi tagságát időközben bármely oknál fogva elveszíti, úgy KDB tagsága is automatikusan megszűnik.
      • A visszahívott vagy kilépett, illetve a kollégiumi tagságát elvesztett képviselő helyett a KDB- nak az előző választás eredményei alapján sorrendben következő hallgatót kell felkérnie a mandátum betöltésére. Amennyiben a volt képviselő a KDB-ban  tisztséget viselt, annak betöltésére új szavazást kell kiírni a KDB-on belül.

A kollégiumi diákbizottság tisztségviselői

    • A KDB vezetője a KDB elnöke, akit tagjai sorából a KDB egyéves időtartamra választ. A KDB elnök újra választható.
      A KDB elnök feladat- és hatásköre:

      A KDB munkájának, működésének összehangolása
      A KDB üléseinek előkészítése, összehívása, vezetése
      A KDB által hozott határozatok közzététele, végrehajtása
      A kollégiumi diákok képviselete. A kollégiumvezető megbízásából a kollégiumot a kollégiumon kívül is képviselheti. A megbízást nem ruházhatja át másra.
      Akadályoztatása esetén feladat- és hatásköre az alelnökre vagy a KDB által megbízott KDB tagra átruházhatja.

    • A KDB alelnökének feladat- és hatásköre:

      Az elnök jelenlétében az ő munkájának segítése, támogatása
      Az elnököt távollétében helyettesíti
      A KDB költségvetésének elkészítése
      A KDB rendelkezésére álló vagyon kezelése

    • A jegyző feladata

      A kollégiumi és Kollégiumi Diákbizottsági üléseken a jegyzőkönyv vezetése
      A KDB hivatalos okiratainak kiállítása és archiválása

      A KDB a működési és hatáskörét a kollégiumi SZMSZ-szel összhangban, a saját szabályzatában határozza meg.

IV. A KOLLÉGIUM VEZETÉSE

 A kollégium élén az igazgató áll.

 A kollégium igazgatóját a vezetőnővér/rendfőnök nevezi ki, és hívja vissza. A kollégium irányításával és működésével kapcsolatos feladatokat az igazgató látja el. Személyében felelős a kollégium jogszerű, rentábilis és zavartalan működéséért. A kollégisták tanulmányi munkájával, oktatási, nevelési kérdésekkel, a kollégium működési, fejlesztési tevékenységével összefüggő feladatait a kollégium diák-önkormányzati szerveivel a Kollégiumi Közgyűléssel, illetve a Kollégiumi Diákbizottsággal megosztva gyakorolja.

A kollégiumvezető feladatkörében:

    • Érvényesíti és koordinálja a kollégiumi nevelőmunkát, a kollégium fenntartásával és gazdálkodásával összefüggő feladatokat
    • Gyakorolja a munkáltatói jogokat a kollégiumi alkalmazottak felett
    • Folyamatosan kapcsolatot tart és együttműködik
      • A rend vezetőnővérével
      • A rend egyetemi referensével
      • A PPKE BTK diákjainak otthont adó más kollégiumok vezetőivel
    • Biztosítja és a diákönkormányzattal együttműködve felügyeli a kollégiumban működő diákkörök, szervezetek, klub és más rendezvények működési feltételeit
    • A hatályos jogszabályok alapján a kollégium gazdasági vezetőjével együttműködve irányítja a kollégium gazdasági munkáját
    • Képviseli a kollégiumot, tevékenységéről szükség szerint, de legalább félévenként egyszer beszámol a rendfőnöknek
    • Irányítja és szervezi a kollégiumi alkalmazottak tevékenységét, munkájukról rendszeresen beszámoltatja őket. Feladataikat munkaköri leírásban szabályozza.

A kollégiumi nevelőtanárok

A kollégiumi nevelőtanár(oka)t a KDB véleményének meghallgatásával az igazgató bízza meg. Feladatát munkaköri leírás szerint végzi, amely kiterjed:

Közvetlen kapcsolattartás a hallgatókkal, a kollégiumi közösségekkel
A kollégiumi szabályzat és Házirend betartásának felügyelete
Kezdeményező részvétel a hallgatói közösségek tevékenységeiben
Az oktatási és nevelési célok elérésének segítése
Részvétel a kollégiumi fegyelmező és fegyelmi eljárásokban
V. A KOLLÉGIUM MŰKÖDÉSI RENDJE

A Szent Péter Kollégium a Szervezeti és Működési Szabályzatban és mellékleteiben illetve a házirendben megfogalmazott szabályok szerint működik.

    • A kollégium a szorgalmi és vizsgaidőszakban folyamatosan működik. A porta szolgálat munkanapokon és munkaszüneti napokon is 24 óráig tart. 24 órától reggel 6 óráig az ügyeletes nevelő, ill. az ügyelettel megbízott személy gondoskodik a zavartalan működésről. Az épületbe való bejutást az elektromos beléptető rendszer biztosítja és az ügyeletes ellenőrzi. A portán(recepción) dolgozók munkaideje munkaidőkeretben 8 hétre megállapítva 304 óra. A munkaszerződés tartalmazza a Munka törvénykönyvének 76.§ (5) és (7) pontjában foglaltakat.
    • .A gondnoki-karbantartói szolgálat napközben 730 1330óráig működik. Rendkívüli meghibásodás, vagy vészhelyzet esetén, amely a kollégium működését akadályozza meg, az igazgatót azonnal értesíteni kell. Vészhelyzet esetén a Munka- és Tűzbiztonsági Szabályzat előírásait követve kell eljárni.
    • A kollégium étkeztetést a hallgatók számára nem biztosít. A teakonyha használata a munka- és tűzbiztonsági, valamint a higiéniai rendszabályok megtartása mellett rendeltetésének megfelelően lehetséges.
    • A kollégium helyiségeit csak rendeltetésüknek megfelelően, arra a célra szabad használni, amelyre kialakították. A helyiség eltérő rendeltetés céljára történő használatához a kollégiumvezető előzetes engedélye kell.
    • Az Egyházközségi Nővérek Társasága, mint a Szent Péter Kollégium fenntartója a kollégium mellett működteti a Társaság épületében lévő kápolnát is. A kápolnában tartott szentmiséket és más egyházi összejöveteleket szabadon látogathatják a kollégium lakói is.
VI. A KOLLÉGIUM FELVÉTELI RENDJE

 

A kollégiumban elhelyezést elsősorban a PPKE BTK nappali tagozatára beiratkozott, államilag finanszírozott, első alapképzésben részesülő hallgatók kaphatnak, akiknek állandó lakóhelye az egyetem és gyakorlóiskolája székhelyétől távol van, megfelelő bejárási lehetőségeik nincsenek, és/vagy családi és szociális körülményeik miatt a tanuláshoz szükséges feltételek az otthoni környezetben hiányoznak. Előnyt élveznek a vallásos világnézetűek, akik plébánosi ajánlással is rendelkeznek.

  1. Nem kaphat kollégiumi elhelyezést az adott tanulmányi időszakra bármely okból be nem iratkozott hallgató.
  2. Kollégiumi elhelyezésre a hallgató a tanulmányi időszak, valamint a tanrendben meghatározott szakmai gyakorlat idejére jogosult. A nem tanulmányi időszakra terjedő kollégiumi elhelyezési igények elbírálása külön - elsősorban szervezési és gazdaságossági - szempontok alapján történik. A kollégiumi elhelyezés egy tanulmányi évre szól, de ha a Szabályzatban szereplő kizáró okok egyike sem áll fenn, a teljes tanulmányi időszakra ismételhető.
  3. Kollégiumi elhelyezés iránti igényüket a hallgatók az egyetemi felvételt követően a közös kollégiumi honlapon /www.kollegiumok.net/ kérhetik.  A magasabb évfolyamok hallgatói a tanév végév a kollégium vezetőjéhez nyújthatják be felvételi kérelmüket. Az egyetemi beiratkozáskor a hallgatói jogviszonyról igazolást kell kérni és a kollégiumban leadni.
  4. A társaság a kollégiumi férőhelyek 10 %-ának betöltéséről maga dönt.
  5. A felvételi kérelmek elbírálása és a felvételüket kérők értesítése a tanév, illetve a szemeszter megkezdése előtt legalább hét nappal történjen meg.
  6. A kollégiumi elhelyezés külön intézkedés nélkül megszűnik a tanév végén, továbbá ha a hallgató
    • Hallgatói jogviszonya szünetel
    • Nem lakik életvitelszerűen a kollégiumban
    • Szabályzatban rögzített módon nem tesz eleget kollégiumi díjfizetési kötelezettségének
    • Fegyelmi úton jogerősen kizárják a kollégiumból
  7. A kollégiumi felvételi bizottság tagjai:
    • A Szent Péter Kollégium KDB elnöke és elnökhelyettese
    • A Szent Péter Kollégium igazgatója
    • A bizottság a felvételről egyszerű szótöbbséggel dönt.
  8. A kollégiumi férőhelyek elosztását, a felvett hallgatók szobabeosztását a KDB készíti el.
  9. A felvételt nem nyert hallgatók fellebbezést nyújthatnak be az ENT vezetőnővéréhez.
  10. A felvételt nyert hallgatókkal a kollégiumba történő beköltözéskor bentlakási szerződést kell kötni, amely egy tanévre szól. A bentlakási szerződést a szabályzat melléklete tartalmazza.
  11. A kollégiumi díjat egy félévre előre kell befizetni. A mindenkori összeget a bentlakási szerződés tartalmazza.
VII. A KOLLÉGIUM LAKÓINAK KÖTELESSÉGEI ÉS JOGAI

 A kollégium lakója köteles:

  1. A kollégium Szervezeti és Működési szabályzatát, Házirendjét és más szabályzatait megismerni és betartani
  2. Megismerni és betartani a kollégiumra vonatkozó munka-, tűz-, és vagyonvédelmi, valamint higiéniai szabályokat.
  3. A kollégiumi térítési díjat és a szabályzatokban meghatározott egyéb díjakat határidőre befizetni.
  4. A kollégium berendezéseit, eszközeit és a rábízott egyéb tárgyakat a Házirendben meghatározott módon megőrizni és rendeltetésszerűen használni, az okozott kárt megtéríteni.

A Szent Péter Kollégium lakójától elvárható, hogy :

  1. Legjobb tudása szerint tanuljon
  2. Részt vegyen a kollégium vezetői önkormányzati testületek határozatainak végrehajtásában
  3. Választott önkormányzati tisztségét legjobb tudása szerint ellássa
  4. Közreműködjön a kollégium, illetve alapközösségei által szervezett szakmai, művelődési, sport és más szabadidő rendezvényeinek megszervezésében és megvalósításában

A kollégium lakója jogosult:

    • a SZMSZ rendelkezései szerint részt venni az önkormányzati testületek munkájában, választó és választható.
    • Írásban vagy szóban kérdést intézni a Kollégiumi Közgyűléshez, a KDB elnökéhez és tagjaihoz illetve a kollégiumi önkormányzat és vezetés bármely tisztségviselőjéhez, amelyre az érintett önkormányzati testület legközelebbi ülésén, a tisztségviselő pedig 15 napon belül köteles választ adni.
    • A Házirendben meghatározottak szerint használni a kollégium létesítményeit és eszközeit.
    • Érdeklődési körének illetve választott témájának megfelelően részt venni a kollégium szakmai, kulturális és egyházi rendezvényein.
    • Részt venni az öntevékeny közösségek munkájában.
    • A Házirend előírásai szerint vendéget fogadni.
    • Bármely, személyét sértő intézkedés esetén panasszal fordulhat a KDB-hoz, a kollégium nevelőtanárához vagy igazgatójához
    • Férőhelyét zavartalanul használhatja és a szabályzatok előírásai és az együttélésből eredő szükségszerű kötöttségeken túl zavartalanul tanulhat és élhet a kollégiumban.
VIII. FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ELJÁRÁS RENDJE
  1. Fegyelmi eljárás rendje
    • Az a hallgató, aki a kollégium Szabályzatát , Házirendjét és más szabályzatait vétkesen megszegi, fegyelmi vétséget követ el és ezért ellene fegyelmi eljárást kell kezdeményezni.
    • A kollégiumi fegyelmi eljárást kezdeményezhetik: az önkormányzati testület és vezető, a kollégium vezetője és nevelője, illetve bármelyik kollégista.
    • A fegyelmi eljárás megindítása a fegyelmi vétség alapos gyanújának egyidejű közlése mellett a kollégium fegyelmi jogkört első fokon gyakorló Fegyelmi Bizottság feladata.
    • Az első fokú Fegyelmi bizottság a Kollégiumi közgyűlés által választott elnökből és két tagból áll. Az első fokú Fegyelmi Bizottságba csak kollégista választható, a kollégiumi fegyelmi jogkört másodfokon az ENT vezetőnővéréből, a kollégium igazgatójából és a kollégiumi diákbizottság elnökéből alakult másodfokú Fegyelmi Bizottság gyakorolja.
    • Az első fokú Fegyelmi Bizottság (továbbiakban EFB) az ügyben érintett kollégistát és a tanúként szereplőket a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőzően 8 nappal köteles értesíteni.
    • A fegyelmi eljárás során mind az ügyben érintett kollégistát, mind a tanúkat meg kell hallgatni.
    • Ha a fegyelmi eljárásban érintett hallgató távolmaradását a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőzően 24 órával az EFB elnökének írásban nem jelezte, illetve ha távolmaradása indokát az EFB nem tartja elfogadhatónak, akkor a fegyelmi eljárás a hallgató távollétében is lefolytatható. Ellenkező esetben az elnök köteles az eljárást elnapolni, és új időpontot kitűzni, melyről az érintetteket írásban kell értesíteni.
    • Ha a fegyelmi vétség megállapítást nyert, az EFB indokolt írásbeli határozattal a vétkes kollégistát fegyelmi büntetésben részesíti.
  2. Kiszabható fegyelmi büntetések
    • Írásbeli megrovás
    • Írásbeli szigorú megrovás
    • Az adott félév bentlakási szerződésének felbontása
    • Az adott félév bentlakási szerződésének felbontása és kizárás a kollégiumból.

      A kollégium Szabályzatát és Házirendjét megsértő, de nem a Szent Péter Kollégiumban lakó hallgatót a fegyelmi bizottság felelősségre vonhatja, és a kollégium látogatásától meghatározott időre vagy véglegesen eltilthatja.

      A fegyelmi büntetés igazodjon a cselekmény súlyához, a hallgató vétkességének fokához. Figyelembe kell venni valamennyi enyhítő és súlyosbító körülményt.

      A fegyelmi büntetés kiszabása helyett az eljárás megszüntetése mellett írásbeli figyelmeztetés is alkalmazható, ha az elkövetett fegyelmi vétség az eset összes körülményeire tekintette olyan súlyú, hogy a legenyhébb fegyelmi büntetés kiszabása is szükségtelen.

      A kollégium Házirendje külön meghatározott előírásainak megsértése esetén a kollégista bentlakását fel lehet függeszteni; a felfüggesztésről az igazgató dönt. A felfüggesztés után az érintett ellen 8 napon belül meg kell indítani a fegyelmi eljárást. A felfüggesztés a jogerős döntés meghozataláig tart. A fegyelmi büntetés ellen az érintett kollégista fellebbezéssel élhet, amelyet a döntés kézhezvételétől számított 8 napon belül a Másodfokú Fegyelmi bizottságnak címezve, de az EFB-hoz kell benyújtani.

      Az írásbeli figyelmeztetés, amelyet a kollégiumvezető ad ki, nem fegyelmi büntetés, de a kollégiumba való felvételnél illetőleg esetleges későbbi fegyelmi vétség elbírálásánál figyelembe vehető.

      Amennyiben a kollégista háromszor részesült már figyelmeztetésben, ellene fegyelmi eljárást kell indítani.

      Fegyelmi eljárás nélkül felbontható annak a kollégistának a bentlakási szerződése az adott félévre, aki a kollégiumi díjak befizetését egy hónapon át írásbeli felszólítás ellenére saját hibájából elmulasztja.

  3. A kártérítési eljárás rendje
    • § A kollégista a kollégiumnak okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik. Az esetleges károkozás anyagi fedezetének biztosítékául a kollégiumba történő beköltözéskor biztonsági díjat kell fizetni. A biztonsági díj a mindenkori egy havi átlag kollégiumi díj kerekített összegének felel meg.
    • § A kollégiumi vagyon megóvása érdekében a kollégisták az általuk kizárólagos használatra átvett kollégiumi vagyontárgyakért (pl.: írógép, számítógép, magnó, stb.) egyénileg, a közös használatra szolgáló felszerelési, berendezési tárgyakban keletkező hiányért vagy egyéb kárért felróhatóságuk (vétkességük) arányában együttesen felelnek.
    • § Minden - rongálással, töréssel stb. - okozott kárt az elkövető köteles megtéríteni.
    • § Ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a kollégiummal szemben egyetemleges, de a kárért közrehatásuk arányában is elmarasztalhatók. A kár, illetve annak megtérítése a kárt okozó hallgatók között egyenlő arányban oszlik meg, ha magatartásuk felróhatóságának arányát nem lehet megállapítani.
    • § A kollégista, ha neki felróhatóan nem okozott kárt a kollégiumban, kiköltözéskor az általa befizetett biztonsági díjat visszakapja.
IX. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
  1. Ha a kollégium demokratikus irányítása nem biztosítható, az igazgató jogosult a kollégium működését felfüggeszteni.
  2. A kollégium jobb kihasználása érdekében az oktatási szünetekben a kollégium átmenetileg szabad férőhelyeit hasznosítani lehet. Erre csak az érintett hallgató beleegyezése után kerülhet sor. Az ilyen jellegű igénybevétel időpontjáról az érintett hallgatót 3 nappal korábban értesíteni kell.
  3. Jelen szabályzat az elfogadás napján lép hatályba.
  4. A szabályzat alapján el kell készíteni a kollégium házirendjét, amelyet a Kollégiumi Közgyűlés fogad el az igazgató ellenjegyzése alapján.

 

Piliscsaba, 2003. 09. 08.

Szent Péter Kollégium

Egyházközségi Nővérek Társasága

 

 
© 2017 Egyházközségi Nővérek Térsasága - Szent Péter Kollégium
CMS honlapok készítése