|
A Szent Péter Kollégium hetenkénti szakkollégiumi programot hirdet a 2011/2012-es tanévreszerda esténként 19.30-21.00 "Magunkról magunknak" interaktív módon önismeretrőlérzelmi-és életminőség alakítás foto-fantáziák segítségévelönismereti játékokéletveztési útmutatás a logoterápia segítségévelfilmek bemutatása beszélgetéssel.....Témavezető: Medgyessy Lászlóteológus, mentálhigiénés lelkigondozó A piliscsabai Szent Péter Kollégium fenntartója és gondozója az Egyházközségi Nővérek Társasága. A közösség hivatásának indító alapélménye Pál apostol egyik mondata: „Krisztus szeretete sürget minket” – mások szolgálatára. E gondolatból kiindulva vállalták a nővérek a kollégium vezetését is; szeretnénk szolgálni a diákok szellemi és lelki kiteljesedését. A kollégium teljes nyitottsággal áll nemcsak azok előtt, akiket már megérintett az isteni világ szépsége, hanem azok előtt is, akik keresik az életük értelmét, és azok előtt is, akiket esetleg egyáltalán nem foglalkoztatnak lelki kérdések. A nővérek és a kollégium többi vezetőjének a célja az, hogy ki-ki szabadságát tiszteletben tartva, csupán lehetőséget kínáljon fel minden diák számára az elmélyülésre, és ehhez minden segítséget megadjon. Az egyetemi hallgatók életük egyik izgalmas szakaszát élik, amikor az intenzív tanulás és ismeretszerzés által az értelmiségi létre készülnek fel. Véleményünk szerint az értelmiségi lét nemcsak pusztán tételes ismeretanyagot, hanem annál sokkal többet jelent: mégpedig szabad, ismeretlen területek és még megválaszolatlan kérdések iránt nyitott, a hagyományokat tiszteletben tartó, de új utakat kereső, problémamegoldásra és önálló gondolkodásra képes autonóm személyiséget. Ennek eléréshez kíván a kollégium segítséget nyújtani.
Olyan előadásokat és programokat szervezünk az év során, amelyekkel minden kollégistát arra szeretnénk ösztönözni, hogy a tudományhoz, a világhoz, az embertársaihoz való viszonya valamiféle belső igényességből fakadjon, a felületességtől, a mélység felé mozduljon el. A kollégium valamennyi tevékenysége ezt a célt szolgálja. 2009 szeptemberétől a Szent Péter Kollégiumon belül megszervezzük és elindítjuk a szakkollégiumot. A szakkollégiumunk témája a magyarságkutatás és néprajz tudományköre lesz. E nagyon izgalmas és sokrétű témában szeretnénk egy olyan műhelymunkát végezni, amely a szakkollégiumi tagokat megismerteti a tudományos munkából és az önálló kutatásból fakadó szellemi pezsgés szépségével. E műhelymunka során a tagoknak lehetősége nyílik arra, hogy szakmai segítséggel egy-egy témát egyénileg vagy csoportosan körüljárjanak, abban elmélyedhessenek, eredményeikről beszámolhassanak, e beszámolókat egymás között megvitathassák. A legjobb munkáknak publikálási lehetőséget keresünk. A tanév végén egy házi konferencia keretében adhat számot ki-ki az elvégzett munkáról. A szakkollégiumi munka segíti az abban résztvevő tagokat, hogy a mesterképzésbe később sikeresen kapcsolódhassanak be. Mivel a szakkollégiumot csak 20 fővel indítottuk útjára, várjuk azoknak a kollégistáknak a mielőbbi jelentkezését, akik szívesen kapcsolódnak be ebbe a műhelymunkába. S mert a közel 100 fős kollégiumhoz képest a 20 fő szűk létszám, lehetőség lesz az újabb érdeklődőknek is belekóstolni év közben a szakkollégiumi munkába. A kollégium mindenki felé nyitott szellemiségéből fakadóan pedig természetesen minden szakkollégiumi előadásra várjuk a nem szakkollégiumi tag érdeklődőket is. Az értelmiségi munka egyik alapfeltétele, a tudományos munkához elengedhetetlen eszköz a nyelvtudás. Ennek megszerzéséhez is segítséget kíván nyújtani a kollégium, ezért olasz, francia és orosz nyelvi kurzusok indítottunk. Ahhoz, hogy valaki kreatív tudjon lenni, szükséges az egész ember, vagyis szellem, lélek és test folyamatos kiművelése. A szellemiek mellett fontosak azok a tevékenységek, amelyek a lélek épülését szolgálják. A kollégium kápolnájában minden nap van mise, ami csendben szolgálja az egyén és a közösség épülését. Bárkinek adódhat bármikor komoly, fojtogató kérdése az életben, kisebb vagy nagyobb problémája, amelyre választ keres. A kollégiumban lehetősége nyílik mindenkinek, ha szükségét érzi, hogy lelki problémáira, kérdéseire választ kapjon, akár egyéni, akár csoportos beszélgetésekben. A fáradt agynak és idegrendszernek sokszor van szüksége pihenésre, ami persze egy kreatív ember számára nemcsak az alvásban érhető el. Ezt szem előtt tartva szervezünk olyan programokat, amelyek aktívan pihentetnek. Társas tánc tanfolyamot tervezünk, amely során mozgás, zene, baráti társaság egyszerre szolgálhatja a kikapcsolódást. Rendszeres kézműves foglalkozások során meg lehet ízlelni az együtt munkálkodás, együttlét ízét, olyan alkalmak ezek, amikor az egymás mellett lakó kollégistákból valódi közösség alakulhat ki. S hogy a test se maradjon ki a művelődésből, lehetőség van a kollégiumon belül, szellemi frissességet elősegítő, kondicionáló tornára. A kollégiumi nem rendszeres programok természetesen kapcsolódnak az évkörhöz. A tanévet ünnepélyes kollégiumi évnyitóval és Veni Sanctéval kezdjük, amit ismerkedési est követ. Tervezünk ünnepváró programokat, Szent Péter napot. A tanévet a végzősök búcsúztatásával és Te Deummal zárjuk. Kérjük azokat a hallgatókat, akik a Szent Péter Kollégiumba jelentkeznek, hogy augusztusban, egyeztetett időpontbabn jelenjenek meg személyesen a kollégium igazgatójánál egy kötetlen beszélgetésre és ismerkedésre. A szentmisék a kápolnában (Hétfőtől szombatig , 18 órakor kezdődnek Kézműves foglalkozás (adventi koszorú, gyöngyfűzés, agyagozás, karácsonyi ajándék stb... ) az aktuális ünnepek - vagy kívánságok szerint hetente előadások hetente l torna társas tánc Hetenként nyelvóra , időpont-egyeztetés szeptemberben Havonta filmklub (illetve megbeszélés szerint)
|